Első küldetés - A rendőrkapitányság
A 2004-es év közepén a közhangulat kezdett egyre forróbbá válni Grúziában. Öngyilkos merénylők meggyilkolták a grúz miniszterelnököt, októberben pedig az államcsínnyel hatalomra jutott Nikoladze kabinetjébe sikeresen beépült CIA titkos ügynök, Alison Madison tűnt el nyomtalanul. A keresésére indult Robert Blustein CIA ügynökkel szintén végleg megszakadt a kapcsolat, így végső megoldásként engem küldtek a helyszínre, hogy kiderítsem, mi húzódik a háttérben.
Az ereszcsatorna segítségével feljutottam az informátorommal való találkozóhelyként megjelölt lakóház melletti épületre, majd némi kúszás után a két ház közötti vezetéken becsúsztam a gyanús módon kigyulladt épületbe. Anne sikeresen beirányított egy éppen összeomló szobába, csak lélekjelenlétemnek köszönhettem, hogy nem váltam a tűz martalékává. Az égő szobákon át végül feljutottam az emeletre, ahol rátaláltam haldokló informátoromra. Csak annyit sikerült megtudnom tőle, mielőtt jobblétre szenderült, hogy Blustein ügynök valami nagyon fontos információ birtokába jutott, eltűnése valószínűleg ennek köszönhető. Új feladatként meg kellett találnom az eltűnt ügynök információs egységét, amely talán fényt derít az ügyre - bérelt apartmanja szerencsére nem volt messze. Úgy tűnik, nem csak én érdeklődtem Blustein lakása iránt: egy előtte posztoló fegyveres férfi épp arról beszélt valakivel, hogy most forgatták fel a lakását. Kicsit elkéstem, de talán én találok bent olyat, ami nekik elkerülte a figyelmüket. Mindenesetre miután kihallgattam az őrt, mögé lopakodtam, és egyetlen csapással leütöttem, a lakásból kilépő gyanútlan társát pedig fejlövéssel, hangtalanul leterítettem. A feldúlt lakásban megakadt a szemem a hátsó szobában található furcsa képen. Odébb csúsztattam, és megtaláltam mögötte Blustein ügynök jelentését, melyből megtudtam az erkélyre vezető szoba kódját is (091772). Az erkélyről az átlógó drót segítségével átcsúsztam a szomszéd ház tetejére, majd főnököm engedélyével leereszkedtem az utca szintjére. A sikátorban posztoló enyhén korrupt zsaruk épp egy csövessel voltak elfoglalva, így beszélgetésük közben halkan elosonhattam mellettük. A következő utcában több emeleten tartózkodó őrre is ügyelnem kellett, így szisztematikusan kiiktattam az itt található villanyégőket teljes sötétségbe borítva az egész előttem álló terepet. A sötétben lapulva megvártam, míg a megzavarodott őrök megnyugszanak, majd végigosontam a sikátoron, a végén pedig óvatosan felmásztam a nyikorgó lépcsőn. Egy térre jutottam, amelynek végét fémkapu zárta el. Az egyik terasz alatt beugróra lettem figyelmes, ahol a komputerterminál segítségével kinyitottam a csikorogva engedelmeskedő kaput. Továbbra is úgy mozogva, hogy az emeleten posztoló ember észre ne vegyen, továbbsiettem. Árnyékokban ügyesen osonva elkerültem az utcán kóborló és az ablakból figyelő őröket, az utca végén posztoló mukit pedig halkan leütöttem. A rendőrőrsöt magas kerítés védte, de egy konténer és egy duplaugrás segítségével könnyedén bejutottam az udvarára.
A terminálból szerencsére megtudtam a cellákhoz vezető ajtó számkódját (5929), így a posztoló őrt elkerülve halkan beosontam. Amíg háttal állt, besettenkedtem a szobába, és mikor elhagyta a helyiséget, információ reményében gyorsan átkutattam a komputert. A szomszéd szobában tevékenykedő szakácsot gyakorlott mozdulatokkal elkaptam, és pisztolyom enyhe rábeszélőképességével kifaggattam. Megtudtam, hogy az általam keresett két ügynököt megölték, földi maradványaikat pedig pont a mellettünk található hullaházban tartják. Pisztolyom agyával "megköszöntem" a kiábrándító információkat. A szomszédos hullaházba valami túlbuzgó, biztonságért felelős szakember kamerát helyezett el - mint utóbb kiderült, ennek köszönhettem, hogy folytathattam nyomozásom. Miután megbizonyosodtam a két ügynök haláláról - még a fejükbe épített mikrochipeket is eltávolították -, főnököm, Lambert tanácsára az emelet felé vettem utamat, hogy a felvétel-archívumban visszakeressük, kinek a műve a két ügynök megcsonkítása. Szerencsémre a belépő panaszkodó kliens épp elterelte a portás figyelmét, így a falhoz lapulva figyelemfelkeltés nélkül érhettem el az irodákhoz vezető ajtót. A két dolgozó rendőr mögött ellopódzva, a jobbra nyíló második ajtót kinyitva elsötétített szobába jutottam, amelyet a központi számítógéphez tartozó egyik monitor függönyön átszűrődő vibráló fényei tettek misztikussá. Megszabadítva a Windows-hibaüzenetekkel való küzdelmétől leütöttem a dolgozó rendőrt, és magam léptem a számítógéphez. Visszanézve az adatbankot Anne megtalálta, kinek a műve a hullaházban látott incidens. Egy Grinko nevű fickó járt náluk, akinek még a rendszámát is sikerült megtudnunk. Nem volt több elintéznivalóm: ugyanarra, amerről jöttem, visszaosontam a földszintre, és a várótermen keresztül elhagytam az épületet.

Második küldetés - A védelmi minisztérium
Az azonosított rendszámot viselő autót ügynökségünk a védelmi minisztérium parkolójában találta meg, így ez lett bevetésem következő helyszíne. A tetőről kötél segítségével óvatosan leereszkedtem az egyik nyitott ablakig, és csendben beugrottam. Leütöttem a szobában posztoló őrt vigyázva, hogy a felszerelt kamera észre ne vegyen, majd kicsusszantam a folyosóra. Árnyékból árnyékba haladva a két posztoló őrnek esélye sem volt észrevennie, így jutottam ki a balról nyíló fémlépcsőhöz. Először felfele vettem az irányt, a lépcső tetején ugyanis egy egészségügyi doboz várt rám, a pallókon óvatosan felkapaszkodva pedig repeta ugyanebből, továbbá egy zárnyitó. A parkolóházba vezető utamat több biztonsági kamera próbálta megnehezíteni, de miután kilőttem a törékeny villanykörtéket, nem vehettek észre. Mint mindig, az autótárolóban is folyamatosan a fal melletti árnyékban osontam, így az itt felállított kamerák sem vettek észre, és halálos csendben juthattam el a megadott rendszámmal megjelölt kocsiig, amelynek vezetője éppen kisdolgát végezte. A csobogástól még a szokásosnál is esélytelenebb volt, hogy meghallja közeledésemet, így hamarosan barátságos csevegésbe kezdtünk. A szerencsétlen sofőr csak annyit tudott, hogy Grinko egy Messa nevű számítógépzsenivel fog találkozni az épületben, így új feladatom az ő beszélgetésük kihallgatása lett. Visszasiettem az emeletre a már megismert úton - a feljárót vigyázó őrt elegáns üvegdobással elküldtem nyomozni a garázs másik irányába -, majd a folyosón ártalmatlanná tettem az öltönyös fickót, és beslisszoltam a jobbról nyíló irodába. Azonnal felfigyeltem a biztonsági kamera jellegzetes zajára, így hamar teljes sötétségbe borítottam a szobát a jobbra talált villanykapcsolóval. Miután ellenőriztem a számítógépeket, az erkélyről az esőelvezetőbe kapaszkodva végigkúsztam a fal mentén, majd beugrottam a konyhába. Mint kiderült, a két szakács éppen köpedékleves elkészítésével volt elfoglalva, de ez azért annyira nem kötötte le őket, hogy elsurranhassak mellettük, így apró csörömpölést csaptam a konyha hátuljában, majd kislisszoltam a szabadon hagyott bejáraton. A nagy termet összesen négy őr vigyázta, szerencsémre egymásra nem figyeltek, így óvatosan egyenként ártalmatlanná (nem magamévá!) tettem őket - ebben a helyzetben ez tűnt a legbiztonságosabb megoldásnak. Az előcsarnok számítógépének átvizsgálása után egy magas rangú tiszt jött le az emeletről, akinek segítségével bejuthattam az udvarra nyíló terembe - ennek megfelelően, mikor a komputernél ült, mögé lopóztam, majd odakényszeríttetem a retinaszkennerhez. Pont időben érkeztem meg az udvarra: Grinko és Masse éppen akkor szállt be a liftbe, így a távmikrofon segítségével lehallgathattam beszélgetésüket, amiből kiderült, hogy a grúzok valami nagyon nagy dologra készülnek, és erre a bizonyíték Nikoladze számítógépében van. Ezzel meg is volt új küldetéscélom. Hirtelen azonban három erősen felfegyverzett őr rontott be az udvarra, és pásztázni kezdte a kertet. Lélekjelenlétemet megőrizve csendben maradtam, majd óvatosan a szemben lévő, kúszónövénnyel takart rácslécezethez surrantam, és bemásztam az első emeletre.
Itt egy liftajtó fogadott, amely fölött az egyre csökkenő számok egyértelművé tették, hogy nagyon gyorsan kámforrá kell válnom, mert jön valaki. Még épp időben menekültem be az akna melletti karbantartó-helyiségbe, mert épphogy csak becsukódott mögöttem az ajtó, mikor két marcona őr lépett elő a liftből. Az ajtó alatt kicsúsztatott optikai kábelem segítségével folyamatosan nyomon követtem lépteiket, majd mikor tőlem a legtávolabb voltak, átosontam a liftbe. Fent két számzáras üvegajtó fogadott, a középen lévő irodát viszont ki tudtam nyitni zárnyitóm segítségével. A számítógép feletti szellőzőre lettem figyelmes, így felkapaszkodtam, és miután kicsit elgyönyörködtem a rádióból áthallatszó Brahms Magyar táncok művében, az üvegajtó másik oldalán értem földet. Kilőttem a fényeket, majd beosontam a szűk WC-s néni-szobába, ahonnan egy létra vezetett a tetőre. Ugyanúgy, mint küldetésem legelején, felerősített kötél segítségével leereszkedtem az épület oldalán, így pont az üvegfallal szegélyezett irodához jutottam. Innen biztos nem számítottak rám! Egyetlen jól célzott lövéssel leterítettem a bent strázsáló őrt, majd a számítógéphez léptem. Fischer nem hitt a szemének, annyi hihetetlen adatott talált Grúzia tervezett és már végrehajtott terveiről. Még nem fejeztem be teljesen az adatátvitelt, mikor közeledő őrök hangjára lettem figyelmes. Az olyan különlegesen képzett kommandósoknak, mint én, nem okozott volna gondot leteríteni leoltott lámpa mellett akár egy fél hadsereget sem, de inkább az elegánsabb megoldást választottam. Kiugrottam az ablakon, és újhegyeim végével megkapaszkodtam az épület külső falához simulva. A berontó kommandósok nem tudták elképzelni, hová tűntem, így hamar elhagyták az irodát, én pedig folytathattam a számítógépben való kutatásomat. Hamar befejeztem dolgomat, így egyetlen feladatom a menekülés maradt. A tetőn keresztül a lépcsőház mellett leereszkedtem egy hosszú vezetéken a garázsba, majd elhagytam a bevetés helyszínét.

Harmadik küldetés - Az olajfúró torony
A számítógépen talált adatok kétségbevonhatatlanul bebizonyították, hogy Grúzia az olajban gazdag Azerbajdzsán lerohanását tervezte, és ennek érdekében már több katonai tábort is létrehozott az ország területén - mindezt pedig sikerült eddig teljes titokban tartania. Miután az adatok napvilágra kerültek, az USA és a NATO az azonnali katonai beavatkozás mellett döntött, és minimális veszteségek árán semlegesítették a megszállásra készülő erőket. Nikoladzének nemzetközi bíróság előtt kellett volna felelnie tetteiért, de nem meglepő módon, az eseményekkel egy időben eltűnt. Kémeink szerint az agresszor vezető az egyik Karib-tengeri bázisán található olajfúró toronnyal folytatott nagy fontosságú kommunikációt, így következő feladatom eme információk megszerzése volt.
A szűk deszkákon és csöveken való óvatos kúszás és ugrálás nem okozhatott gondot egy olyan macskaügyességű ügynöknek, mint én, így a detonáció után sikeresen behuppantam a kirobbantott vastag vezetéken keletkezett lyukba, és bejutottam az olajfúró toronyba. Épp akkor érkezett meg a technikus, aki a kommunikációért volt felelős. Előbújtam rejtekhelyemről, majd felkapaszkodtam a jobb oldalon húzódó létrán. Egy őr posztolt a vasszerkezet túloldalán, így hát átmásztam őt üdvözölni: a szekrényféleség felett található csövön óvatosan végigkúsztam, majd mikor a gyanútlan katona fölé értem, rávetettem magam. Biztonságos távolságban követtem a technikust és az őt kísérő kis csapatot, amiben a két bejárat előtt posztoló őr sem tudott megakadályozni: mivel siettem, ők egy-egy fejlövéssel lettek gazdagabbak. Apró műszaki hiba miatt az eszkort hirtelen irányt változtatott, és egy másik útvonalon vonult be a számítógépterembe. Az égő vezetékek és berendezések mellett épp el tudtam menni anélkül, hogy a lángok bele kaptak volna ruhámba, majd a hőmérsékletváltozás miatt kitörő ablaküveg helyén becsúsztam a szobába, ahol az őr épp a berendezés megsemmisítésével volt elfoglalva. Miután semlegesítettem, a menekülő információszállító után eredtem, amiben hatalmas segítségemre volt, hogy az időközben megkezdődött NATO bombázások megsemmisítették a menekülő helikopterét is. Az alsó szint fele vette az irányt, ahova én is követtem, miután rárobbantottam a benzinnel töltött hordót a fent kémlelő őrökre, további kettőt pedig fejlövéssel tettem ártalmatlanná. Lent újabb robbanások határozták meg útirányomat, de végül megpillantottam a móló felé menekülő informátort. Hosszú futás után utolértem, kifaggattam, és elvettem tőle a kulcsfontosságúnak hitt aktatáskáját.

Negyedik küldetés - A CIA központ
A megszerzett adatok ugyan jórészt haszontalannak bizonyultak, de egyértelművé tették, hogy Grúziának beépített embere van az ügynökségnél! Egy ilyen kényes információ pontos felderítésére ismét csak nem találhattak volna jobb embert nálam. Következő bevetésem helyszíne a CIA főhadiszállása volt, aminél fogva ebben a küldetésben egyetlen embert sem ölhettem meg, és összesen három riadó volt engedélyezve!
A szellőzőrendszer időszakos leállását használtam ki az épületbe való bejutásra. A központ bal oldalán található elkerített résznél a drótkerítés nem volt teljes, így a túlsó oldalra átmászva felkúszhattam a szellőzőrendszerig, ahol egy fémlemezt félretolva már bent is voltam az épületben. Az itt posztoló technikust és kamerát kikerülve a fémlépcső felé vettem az irányomat. Vigyáznom kellett, mert a tetején egy nehezen kiszúrható őr posztolt: pontosan akkor kellett felosonnom a lépcsőn, amikor az ellenkező irányba kémlelt. Végül egy jól irányzott bénító tarkóütéssel kivontam a forgalomból, majd a következő folyosón átvizsgáltam a jobb felől nyíló irodát, minek eredményeképpen némi bénító lőszerrel lettem gazdagabb, a másik ajtón kábelem segítségével kikémlelve pedig megbizonyosodtam, hogy arra kell továbbmennem - lehetőleg anélkül, hogy erre felhívjam a kinti három őr figyelmét. Őrjáratozásukat alaposan tanulmányoztam, majd a megfelelő pillanatban kislisszoltam, és a jobb kéz fele található lift fele vettem utamat. Végig a falhoz lapulva a lift mellett álldogáló álmos őr felé indultam, majd mikor a telefonáló ügynök elhagyta a termet, egy eldobott sörösdobozzal eltereltem a figyelmét, ezzel egy időben pedig megragadtam hátulról. Jó éjszakát kívántam neki, majd az emeleten folytattam tovább kutatásomat. Először a jobbra nyíló, épp üresen maradó szobát vettem szemügyre - mely fáradozásomért egy számkód lett jutalmam -, majd a kettéágazó folyosó bal végét vizsgáltam meg. Leütöttem az itt posztoló őrt, átkutattam a szomszéd helyiséget, majd a folyosó másik elágazása felé settenkedtem. A számzáras ajtót szerencsétlenségemre hárman is vigyázták, és még a nyitókombináció sem volt a birtokomban. A biztonság kedvéért mindhárom őrt kényszerpihenőre küldtem, minek jutalmaként egyiknél megtaláltam a továbbjutást jelentő számot. Ezt felhasználva (7687) a biztonsági szobába jutottam, majd innen a két ügynököt kikerülve a raktárhelyiségbe - az ide vezető ajtó nyitókódját az előtte lévő komputer fedte fel (110598). A szűk hely miatt nagyon nehéz lett volna a munkások mellett ellopakodnom, így célszerűnek láttam őket egyenként eltávolítani őket az utamból. Továbbmenve, a fenti félreeső helyiségben végre magamhoz vehettem fegyveremet - amelynek ezúttal csak a kábító lövedékeit használhattam -, majd tovább sompolyogva leütöttem előbb a telefonáló, majd az irodánál figyelő ügynököt, és beosontam küldetésem célhelyszínére, ahol hozzáférhettem a központi szerverhez. A jobbra található termen keresztül közelítettem meg a tetthelyet (2019), útközben pedig biztosítottam, hogy a két itt tartózkodó technikus ne zavarjon meg a munkámban.
A számítógép és Grim segítségével azonosítottam az adatkiszivárgás helyét az épületben: egy Doguherty nevű fickó irodájából eredt - adott is volt következő feladatom: megvizsgálni az itteni számítógépet. Arra, amerről jöttem, elhagytam a szerverszobát, majd az elsötétített irodák és a WC mellett ellopakodva egy fémdetektoros kapuhoz jutottam. A heves sípolást elkerülendő, inkább beugrottam a portás ablakán, ezt követően pedig a két mennyezeten figyelő kamerát figyelembe véve halkan, de nagyon gyorsan keresztülfutottam a tág termen, majd meglapultam az árnyékban. Megvártam, míg a járkáló őr és az üvegtábla mögötti krapek hátat fordít nekem, majd tovább osontam a lépcső felé. A számzáras ajtót kamera őrizte, így kilőttem a fényeket, és beütöttem a már korábban megszerzett kódot (110700). A bent telefonáló ember mellett elsurrantam, ugyanígy az automata géppuska mellett, és a liftet használva feljutottam az ötössel kezdődő irodák emeletére.
Az első elsötétített teremben két ügynök egy videofelvételt vizsgált épp, így elfoglaltságukat kihasználva a fal mentén elosonhattam mellettük. A következő helyiséggel szemben megláttam a keresett 508-as irodaszámot. Tulajdonosa épp most hagyta el, így gond nélkül átkutathattam. Grimnek nem sikerült időben kiderítenie a szivárgás mibenlétét, mivel hackerkedését észrevették, és lekapcsolták a rendszert, így nem maradt más lehetőség, mint az iroda használóját kifaggatni. Ez viszont hosszadalmas procedúrának ígérkezett, így következő kissé merész feladatom Dougherty elrablása lett, aki épp cigarettaszünetét készült kiélvezni. Nem volt olyan könnyű követnem, mert a folyosó végén egy páncélozott kamera és egy ügynök is őrködött, így inkább keresztülosontam a balról nyíló vetítőtermen, ahol épp előadás folyt. A fényeket gondosan elkerülve le kellett ütnöm az egyik ügynököt, aki pont a kivezető ajtó előtt foglalt helyet. Gyors cselekvésem folytán utolértem áldozatomat, aki, mivel egyelőre békén hagytam, kinyitotta nekem a kivezető számzáras ajtót - én pedig csendben beosontam mögötte. Nem volt többet szükségem rá - legalábbis olyan dologban, amihez szükséges, hogy eszméleténél legyen -, egy gyors tarkóütés, és nem volt kedve többet cigarettázni - már csak ki kellett jutnom a testtel valahogy. A közel egy mázsás súllyal nagyon korlátozott mozgásra voltam csak képes, így mielőtt lecipeltem volna a parkolóba, egytől-egyig kiiktattam mindegyik, az útvonalon őrjáratozó ügynököt - szám szerint öten hevertek sötét sarkokban akciózásom után - majd visszasiettem barátomhoz, és lecipeltem a furgonhoz.

Ötödik küldetés - A Kalinatek épület
Grim sikertelen kíváncsiskodásának köszönhetően a terroristák számára egyértelművé vált, hogy valaki kémkedik terveik után, így szisztematikusan elkezdtek megsemmisíteni minden eddigi tevékenységükről árulkodó bizonyítékot - beleértve saját volt társaikat is. Ez az embertelen bánásmód annyira feldühített, hogy ezúttal nem kegyelmeztem senkinek, és high-tech fegyverem segítségével intéztem el mindenkit - amúgy sem volt időm most lopakodásra. A holttestek eltüntetésével sem kellett bajlódnom egész megbízatásom során.
A parkolóház alsó és felső szintjén lévő őröket megsoroztam SC-20-asommal, majd az egészségügyi csomagokat magamhoz véve kimásztam az ablakon, és egy dróton átcsúsztam a szomszédos épület melletti konténerre. Egy nagy ugrással máris az épület félreeső részén voltam, ahonnan kötél segítségével leereszkedtem az üvegmennyezetre. Szétlőttem az egyik üvegtáblát, és lehuppantam a folyosóra, ahol a járkáló rosszfiút megismertettem a modern fegyverek roncsoló képességével. Szerencsémre megtaláltam nála a számzáras ajtó nyitókódját, amelynek felhasználása után (97531) némi lőszerrel lehettem gazdagabb, no meg az út biztonságosabb folytatásával. A szilánkok nyikorgását elkerülendő felkapaszkodtam a szobát átívelő póznára, majd bemásztam a szellőzőnyílásba. Az akvárium elé érve épp három őr rontott be a szemben található irodahelyiségbe, és randalírozni kezdett. Kettőt azonnal megöltem, mikor mesterlövész módjára kilőttem a jobb falra felerősített aknát, a harmadik pedig egy fejlövéssel lehetett gazdagabb. A lift kissé meghibásodott, csak nehezen vettem észre, hogy egy rés található az aknánál, ahova guggolva éppen be tudtam huppanni.
Lent ismét pusztító terroristákba akadtam, akiket szisztematikusan kiirtottam. Kettő épp akkor indult el, amikor odaérkeztem, ezekre halálos nyugalommal rárobbantottam az egyik közeli aknát. A bal oldali irodahelységben a falra szerelt aknák két túszt tartottak fogva. Miután ezeket végtelenül óvatosan hatástalanítottam, megtudtam, hogy a terroristák egy hatalmas bombát helyeztek el az irattárban, amely percek múlva az egész emeletet a semmivel fogja egyenlővé tenni. Szerencsére megtudtam tőlük az oda vezető ajtó kódját is, így miután kinyitottam (33575), nagy merészen végigrohantam az aknával teli irodahelységeken - mivel eléggé gyorsan futottam, mindig annyival mögöttem robbantak, hogy ne sebezzenek meg. Végül sikeresen hatástalanítottam a veszélyforrást, és folytathattam Ivan utáni kutatásomat az előadó felé. Az innen nyíló ajtó kódját még nem ismertem, így a pincehelyiség fele vettem lépteimet, miután hidegre tettem a két vigyázó őrt. A pincét sajnos kénytelen voltam összetrutyizni a terroristák maradványaival - ők kezdték! -, majd a kapcsolóval visszaállítottam az emelet energiaellátását. Időközben új rosszfiú érkezett az előadóba, akitől végre megtudtam az emeletre vezető ajtó nyitókódját (1250). Fent némi vérontás után találtam egy technikust, de ő sajnos nem az általam keresett Ivan volt. Miután bevittem a gyengélkedőbe, elárulta, hogy emberem valószínűleg az ötödik emeleten tartózkodik. Továbbmenve leütöttem a számítógéppel foglalatoskodó fazont, átvéve tőle a billentyűzetet pedig ki tudtam nyitni az emeletekre vezető ajtót. Néhány pontos fejlövéssel megtisztítottam ezt a szintet is, a WC-ből nyíló szellőzőn keresztül pedig végre megtaláltam emberemet, Ivant. Miután kiszedtem belőle a kódot, amelyikért jöttem - főnököm utasítása alapján itt kellett őt hagynom az FBI-nak -, egyetlen feladatom a kámforrá válás maradt. Ez a rutinfeladat ezúttal nem ment olyan zökkenőmentesen, mert az udvar csak úgy hemzsegett a hármasával őrjáratozó terroristáktól. Pontos gránátdobásokkal és fejlövésekkel igazi vérfürdőt rendeztem közöttük, és bár a küldetés végére nagyon fogytán voltam a munícióval, végül sikerült elérnem az értem küldött repülőgépet.

Hatodik küldetés - A kínai követség
Az általam szerzett kód segítségével fény derült rá, hogy Nikoladze valószínűleg kommunikációt folytat a kínaiakkal országa katonai megsegítésről. Mielőtt azonban ok nélkül kirobbantottuk volna a Harmadik Világháborút, biztos bizonyítékot kellett szereznem az ügyről. Szöges ellentétben előző megbízatásommal, most egyetlen halálos áldozatom sem lehetett!
A szomszédos sikátorban lévő két őr mögé nem volt nehéz odalopakodnom, egy-két utcai lámpa kilövése után hamarosan egy kuka mellett pihentek mindketten. Ahogy közeledtem a követség felé, úgy szaporodtak az őrjáratok is, de ezeket alapos útvonal-megfigyelés után mindig sikerült árnyékban settenkedve kikerülnöm, mígnem egy szélesebb térre értem, amelynek másik felén lejuthattam a csatornarendszerbe. Meglepetésemre még itt is vigyázó kínaiakra bukkantam, ráadásul ezúttal a sötétség sem jelenthetett teljes biztonságot, mivel ők fejre erősített lámpával voltak felszerelve. A csatorna kiugrásait kihasználva azonban végül nem okozott gondot a hátukba kerülni. Ahogy minden elcsendesedett, az őrjáratokhoz legközelebbi feljáratot nyitva találtam, így fellőttem egy kémlelő kamerát. Elővigyázatosságom nem volt hiábavaló: fent egy katona állt közvetlen a lejárat előtt, egy pedig folyamatosan fel-alá strázsált ugyanott, ezért a szokásosnál is halkabban és jobban időzítve másztam elő a csatornából, majd egyből az állványzathoz tartozó létrán folytattam az utamat a magasba. A recsegő-ropogó deszkákon át végül egy sötét, lerombolt szobába jutottam, ahonnan egyenes út vezetett a tetőre. Itt kellett találkoznom informátorommal, aki tájékoztatott, hogy egyetlen esélyem a követségre való bejutásra, ha kihasználom a furgon érkezésekor a kapunyitást. A fontos új információ birtokában leereszkedtem a fal mentén, majd az utcán folytattam settenkedésemet – az egyik, a többitől eltávolodó lámpás őrt túlbuzgósága miatt kénytelen voltam kényszerpihenőre küldeni. Az utca baloldali, kihalt épületének emeleti állványzatán lopództam tovább, a fenti utcát figyelő őr ártalmatlanná tételét követően elegánsan átcsúsztam a szomszédba a kifeszített dróton, majd befordultam a bal oldali sötét sikátorba. Az itteni veszélyesen figyelmes kínait akkor tudtam a legjobban elkapni, amikor épp lefelé jött a létrán. Ahogy továbbhaladtam, épp láttam megérkezni a teherautót, így kissé megszaporáztam lépteimet. Csak a kapu kinyitását használtam fel, nem próbáltam meg beugrani a furgonba, inkább a portás mellett surrantam el, amíg az este folyamán hetedszer is megvizsgálta ugyanazokat a papírokat. Odabent két őr, egy őrkutya és kiiktathatatlan világítás keserítette az életemet: az eb legbiztosabb elkerülésére a lelövés kínálkozott, aminek folyományaként gazdáját is el kellett csendesítenem – igaz, a kutya elvesztette volna szagnyomomat, miután belegázoltam az utca végén csordogáló csermelybe. A követség kertjéből megláttam az ablakban az egyik magas rangú tábornokot, aki épp telefonált. Távmikrofonomat felhasználva kihallgattam - kivel, ha nem Nikoladzéval beszélt volna! Folytattam lehallgatásukat a kocsiban is, ezzel megcáfolhatatlan bizonyítékot szereztem a grúzok kínai támogatottságáról, de más is kiderült: Nikoladze foglyul ejtett néhány amerikai katonát, akiket nyilvánosan ki akart végezni. Nem volt vesztegetni való időm, a két őrjáratozó mögött merészen átfutottam a követség másik oldalára, és az egyik helyen, ahol a drótakadály meg volt bontva, kiugrottam az utcára - csak tudnám, mért nem erre jöttem?

Hetedik Küldetés - A vágóhíd
Amerikai honfitársaim élete múlott gyors közbeavatkozásomon, így ezúttal engedélyt kaptam gyilkolásra is - bár a holttesteket el kellett rejtenem, mert Lambert néhány riadó után lefújta volna az akciót.
Miután a lehető legnagyobb sötétségbe borítottam a külterületet, eltettem láb alól a három terroristát, majd a belső udvar következett - amely, mint egy rádióadásból kiderült, teljesen el volt aknásítva. Először a távoli mesterlövészeket szedtem le szigorúan pontos fejlövésekkel, majd a hőérzékelő szemüvegem segítségével ellavíroztam az aknák közt úgy, hogy közben a fényszórók cikázását is elkerültem. Az udvar második felében nem tudtam a földön továbbjutni, így felmásztam az egyik alacsony dobozra, majd az ajtó helyett a jobbról nyíló szeméttároló felé indultam. Innen egy kettős ugrással máris a szellőzőben voltam, ahonnan az adástovábbítást szolgáló antennához jutottam. Bármilyen óvatosan is osontam, a vékony tetőn keresztül meghallották finom lépteimet, így végeznem kellett a két előrontó terroristával, majd az őket követő újabb kettővel is, miután deaktiváltam az antennát. A szokásos holttesthurcolásos piszkos munka után benyitottam az épületbe, ahol először a lenti helyiségben magamhoz vettem a pittyegő akna mellől a gránátokat, majd a mellékhelyiségen keresztül megleptem az őrjáratozó rosszfiúkat. A folyosó végén lévő irodában kifaggattam a számítógép előtt ülő fazont, magamhoz vettem némi lőszerutánpótlást, majd behuppantam a szoba előtti nyitott szellőzőjáratba, hogy a magasból lephessem meg a katonákhoz igyekvő terroristákat - remekül alkalmaztam az imént felvett gránátot. A következő helyiségeket áthatolhatatlan füst tette számomra biztonságossá, hőérzékelőmön keresztül tökéletesen láttam, így meg tudtam lepni a vakon tapogatózó terroristákat - bár az automata gépfegyverekre nagyon kellett ügyelnem. A legutolsó szobában egy alig kivehető szellőzőjáratot vettem észre a földön, így megint csak ezt vettem igénybe továbbjutásomhoz, mely egy zsilip kinyitása után az istállóban folytatódott.
Itt megint csak kénytelen voltam mészárszéket rendezni - vagy az automata fegyvereket, vagy a sajátjaimat fordítva a terroristák ellen, míg végül a pajta végében megtaláltam az amerikai katonákat és a kínai diplomatákat, akik szerint Feirong tábornok nem Kínát, hanem saját érdekeit képviselte a Nikoladzével folytatott tárgyaláskor, és minderről a kínai kormány semmit sem tud. Közben érkezésem kitudódott, így minden épkézláb harcost a túszok és az én meggyilkolásomra küldtek, akik közt ott volt maga Grinko is. A katonákat védő gépfegyvert bekapcsolva hagytam, majd egyenként, pontos fejlövésekkel elintéztem az érkező mocskokat, köztük az álnok Grinkót is.

Nyolcadik küldetés - A kínai követség másodszor
Meg kellett bizonyosodnom a kínai diplomaták állításáról, mely szerint csak és kizárólag Feriong tábornok felelős a grúzok és Nikoladze megsegítéséért -, ehhez viszont vissza kellett térnem a kínai követségre. Ezúttal az egyik itteni vendéglőn keresztül közelítettem meg a helyszínt, ugyanis az étterem konyhájának tetejéről szinte egyenes út vezetett a követségig. A villanyt lekapcsolva eltereltem a szakács figyelmét, majd csendben felmásztam az éléskamrába, ahonnan a lámpával is felszerelt őr elintézése után a követség falán kúszva folytathattam akciómat. Bent romboló őrökbe futottam, akiket gyorsan meg kellett állítanom, még mielőtt megsemmisítették volna a létfontosságú információkat. A szűk, kivilágított szobában a három felfegyverzett őr likvidálása hatalmas kihívást jelentett, de miután elrejtőztem a harmadik, nekem háttal álló terrorista mögötti, tőlem távolabbi árnyékban, az egész termet beláttam, így három rövid gyors sorozattal le tudtam teríteni az őröket. A számítógépből megtudtam, hogy Feirong kamionjai nukleáris fegyvereket szállítanak, így útközben ezeket is meg kellett semmisítenem. A következő szobában posztolókat úgy igyekeztem lelőni, hogy lehetőleg a kamera látószögén kívül zuhanjanak el, viszont a továbbvezető folyosón lévő ajtó nyitókódját sehol sem találtam. Mivel azonban a hőmérséklet nagyon alacsony volt az épületben, az érkező őrök ujjai rövid ideig eléggé felmelegítették a megnyomott gombokat ahhoz, hogy utánuk gyorsan odasettenkedve a szerkezethez, hőérzékelőm segítségével lássam, melyik billentyűket is nyomták meg az imént, így közvetett módon megtudhattam az ajtónyitó kódot. A nagy teremben először ártalmatlanná tettem a jobboldali őrt és az önműködő gépfegyvert, majd a lépcsőn lévő automata fegyvereket elkerülése végett a polcról felkapaszkodva jutottam fel az emeletre. Az itt strázsálókat a géppuska kisebb átprogramozásával intéztem el, majd a zászlótartó rúd mögött átkúsztam a túloldalra. Épp középen voltam, mikor két ember érkezett a terembe. Mint kiderült, egyikük - aki szerencsétlenségemre ott maradt őrködni - rendelkezett az ajtónyitáshoz szükséges retinával, így őt élve kellett elkapnom. Bár a lehető legóvatosabban huppantam le mögé, így is meghallott, így villámgyorsan előkaptam fegyveremet, és egy finom kábító lövedéket lőttem a karjába, majd gyorsan háta mögé kerültem, és elkaptam a nyakánál fogva. Ily módon bejutottam a szobába, ahonnan a hátsó ablak félrecsúsztatásával tudtam továbbjutni az udvarra. A nagy területen számos őr kószált egymástól távol, ezeket elegáns fejlövésekkel távolítottam el utamból, majd a rövid csatornarész után bejutottam egy raktárhelyiségbe. Megvártam, amíg a katona kinyitja magának a számzáras ajtót, majd a már korábban is alkalmazott módon gyorsan odarohantam én is, hogy még lássam az ujjlenyomatokat. A következő nagy teremben két kamera és vagy három-négy terrorista is őrködött, utóbbiakat hátulról kézzel, előbbieket elölről golyóval ártalmatlanítottam. Ezek után felkapaszkodtam a dobozokon, és továbbkocogva végre megérkeztem a parkolóba, ahol a két kamion épp indulni készült. Egyetlen pontos lövéssel rájuk robbantottam a benzintárolót, majd a lenti csapóajtón keresztül a pincébe jutottam. A közelebbi őrt leütöttem, de a másodikra szükségem volt, hogy kinyissa számomra a számzáras ajtókat. Szerencsémre Feirong állítólagos öngyilkossági szándéka miatt a tábornokhoz hívták, így nekem csak a megfelelő távolságban követnem kellett őt. Végre szemtől-szemben találkozhattam a láthatóan erősen ittas állapotban lévő, éppen saját fejbelövésére készülő Feironggal. Mivel csak az ő segítségével férhettem hozzá a számítógép adataihoz, nem intéztem el egyből, inkább kilőttem az iroda világítását, majd csendben mögé lopództam, és elkaptam. A segítségével felfedett információk kétséget kizáróan bebizonyították, hogy a kínai kormánynak a legcsekélyebb köze sem volt Grúzia katonai megsegítéséhez, így a két nagyhatalom között ismét helyreállt a kapcsolat.

Kilencedik küldetés - Az elnöki palota
Nikoladze az ARK fedőnevű fegyverért megkockáztatta visszatérését a grúz elnöki palotába, ezzel a hibájával pedig alkalmat biztosított, hogy végképp megszabadítsam Amerikát az agresszor vezetőtől. A mély szakadék felett minden különleges ugrás- és mászástechnikámra szükség volt, hogy végre egy vízelvezetőhöz jussak, amelyen fel tudtam mászni az udvarra. Itt két kutyás járőr és egy mesterlövész vigyázta a rendet, mindegyiküket pontos fejlövésekkel tettem ártalmatlanná - az ebek ugyanis biztos szimatot fogtak volna. A következő terroristánál megtaláltam a kerti kapu nyitókódját (2126), majd bejutva a belső részre félretoltam a zárt kapu melletti csúsztatható ablakot, és már bent is voltam az épületben. A főteremben az egyik ajtót minden oldalról lézersugarak védték, azonban hamarosan bejött három őr, akik kikapcsolták egyiket, így mikor épp háttal álltak nekem, továbbsomfordálhattam a megnyílt úton. A lépcsőt szintén lézer védte, ennélfogva egy duplaugrással a korlátra szökkentem, így jutottam ki a főcsarnokba, amelyet valamilyen különleges katonai alakulat erői védtek. Velem persze nem versenyezhettek, ugyanúgy el tudtam őket intézni hátulról, mint akármilyen más katonákat, és még az emeleti ajtó nyitókódját is megtaláltam az egyiküknél (70021). A belső folyosót vagy öten őrizték, de a sötétítésnek köszönhetően nem okozott gondot elérnem Nikoladze balról, a kamera felől nyíló irodáját, ahol számítógépéből megtudtam, hogy az ARK nem más, mint egy különleges, aktatáska méretű nukleáris fegyver. Meg kellett szereznem, ehhez viszont élve kellett elkapnom Nikoladzét, a széf ugyanis csak az ő retinájára nyílott. A lézereket ismét ügyesen elkerülve visszalopakodtam a kamerával védett folyosóra, majd balra fordulva hamarosan elérkeztem a pincébe vezető utat védő számzáras ajtóhoz (66768). A liftet három marcona terrorista vigyázta. Igaz, nehezen, de be tudtam volna szállni anélkül is, hogy észrevegyenek, de én inkább a már bevált fejlövéses módszert alkalmaztam, akárcsak lent, ahol Nikoladze legmegbízhatóbb katonái kettesével rontottak rám. Elintézve őket a könyvtárban Nikoladze már nem tanúsított ellenállást, a kezeim közé került, de miközben kinyittattam vele a széfet, grúz katonák leptek meg. Miközben Nikoladzével egyezkedtek, nem kockáztattam meg, hogy elfussak vagy fegyveremhez nyúljak, inkább megvártam, amíg némi külső segítség érkezik: a Lambert által okozott ideiglenes áramkimaradást kihasználva a teljes sötétségben előkaptam SC-20-asomat, és leterítettem a meglepett katonákat. Ezután Nikoladze után eredtem: egyetlen feladatom az ő megölése maradt. Az udvaron felmásztam a bal oldali teraszra, és miután ártalmatlanítottam az itteni őrt, és kinyitottam a zárt ajtót, mesterlövész módjára leterítettem a jobb felső szobában tartózkodó Nikoladzét, akinek szinte csak a feje búbját láttam. Az ideges rádióbeszélgetések megerősítették, hogy a volt grúz miniszter soha többet nem jelent fenyegetést se Amerikára, se senki másra a világon!

          Forrás: CheatCodeX